BoszorkánySeb Önismereti esemény és csoportos meditációs oldás
✨Elérkezett az idő, hogy augusztus 8-án, kihasználva a 8-as kapu csoda erejét elkezdjünk dolgozni azon a seben, ami évszázadok óta benne van az ember rendszerébe és létezésébe, de eddig oly kevés figyelmet kapott.
A boszorkányüldözés egy olyan gátat szabott a társadalom bizonyos részeiben, ami által nehéz "kiállni a fényre". Nehéz beleállni a tényleges hivatásba, legyen szó bármiről: a segítő szakmától kezdve, az orvoson át a mérnökig, pedagógusig és a vállalkozói lét bármely formájáig.
⏳ A BoszorkánySeb nem csupán a múlt története. Ma is ott él minden olyan helyzetben, amikor elhallgatjuk a véleményünket, kisebbnek mutatjuk magunkat, nem merünk kitűnni, vagy bűntudatot érzünk a sikerünk, az erőnk vagy a szabadságunk miatt.
Ez a kollektív minta generációkon át öröklődhetett: ne lógj ki, ne ragyogj túl fényesen, ne mutasd meg, ki vagy valójában. Pedig éppen az egyediségünk az, amiért megszülettünk.
Ha valaha féltél attól, hogy mit szólnak mások… Ha visszafogtad magad, nehogy túl soknak, túl hangosnak, túl különlegesnek tűnj… Ha inkább csendben maradtál, mert féltél az ítélkezéstől vagy a megszégyenítéstől… akkor nagy eséllyel te is rendelkezel BoszorkánySebbel.
A BoszorkánySeb gyógyítása nem arról szól, hogy harcolunk másokkal. Arról szól, hogy visszavesszük a hangunkat, az erőnket és a biztonság érzetünket. Hogy többé ne a félelem irányítsa az életünket, hanem a hit önmagunkban.
Mi az a BoszorkánySeb?
A BoszorkánySeb ott van bennünk, amikor visszafogjuk a hangunkat. Amikor kisebbre húzzuk magunkat, mint amekkorák valójában vagyunk.
Amikor szégyelljük az erőnket, a vonzerőnket, a tudásunkat, a fényünket – csak hogy ne legyünk célpontok. Ez a félelem nem a fejünkben él, hanem a sejtjeinkben, a testünkben, abban, ahogy önkéntelenül kisebbre formáljuk magunkat, még akkor is, ha épp senki sem fenyeget.
Ez a csoportos meditációs oldás erről a sebről szól. Nem a múltról, hanem arról a jelenben is élő mintázatról, ami visszatart minket attól, hogy teljes valónkban megmutatkozzunk.
Mikor való neked a BoszorkánySeb Önismereti esemény és csoportos meditációs oldás?
Imposztor szindróma esetén
Ha úgy érzed visszafogod magadat - miközben tudod, hogy képes lennél többre, de valamilyen belső félelem miatt nem mersz kitűnni vagy megmutatni az igazi képességeidet.
Ha különösen érzékenyen reagálsz a kritikákra vagy akár a megszégyenítésre, abban az esetben is, ha tudod, hogy nem csináltál semmi negatívat és a kritika nem jogo.
Ha hatalmas igazságérzeted van, de mégis nehezen állsz ki a saját igazad mellett.
Ha inkább csendben maradsz én nem adsz hangot a véleményednek.
Ha már valaha megkaptad azt, hogy “túl sok” vagy.
Ha félsz ‘túl sok’ lenni.
Ha bűntudatot érzel a sikereidnél és inkább rejtegeted.
Ha szeretnéd a hivatásodat magas minőségben élni, de mégis úgy érzed valami visszahúz.
Ha azt érzed, hogy múlt generációktól örököltél olyan üzenetet, hogy "ne lógj ki, ne ragyogj túl fényesen"
Ha azt érzed nem a valódi önmagadat éled és szeretnél változtatni.
Ha a nagy váltás előtt (kiállás, láthatóvá válás, siker) ösztönösen visszahúzod magad
🔮 Mi várható a BoszorkánySeb Önismereti esemény és csoportos meditációs oldáson?
csoportos meditációs oldás, ahol a téma a BoszorkánySeb kioldása
önismereti feladatok
intuíció fejlesztő feladatok
snack meditáció
Mi az a snack medi?
A snack meditáció, amivel most a csoportos meditációs oldást kiegészítem, mélyebb szintekre visz.
A meditáció előtt mindenki elfogyaszt egy általam elkészített kis falatkát ( ez maga a snack ), amihez már a folyamat elején elkezdünk kapcsolódni. Ilyenkor már, amikor az étel a kezünkbe kerül csöndben vagyunk és befele figyelünk. Elhangzik minden információ, amit az adott összetevőkről és azok spirituális mélységéről tudni kell, hogy megértsük és könnyebben tudjunk kapcsolódni az ételhez.
Hasonlóan a kakaó ceremóniához, ahol a kakaó által kapcsolódik az ember magához és a kakaó az, ami megnyitja azt a belső spirituális kaput, amin keresztül elindul a ceremónia, itt nem a kakaó az eszköz, hanem éppen az aktuális témához illő gyógynövény, vagy gyümölcs. Egy egyszerű kajszibarack vagy datolya is mély spirituális üzenettel és tulajdonságokkal bír, ezeket használjuk a meditáció során.
FONTOS! Ez nem tudatmódosító, ez nem hallucinogén gomba, ez semmi illegális eszköz. Teljesen hétköznapi hozzávalók, amik spirituális tanítást hordoznak magukban.
( A snack összetevői általában: levendula, citromfű, kajszibarack, datolya, mangó, koriander, macskakarom, gyömbér, chaga gomba vagy aloe vera. - a felsoroltak közül nem szerepel az összes snackben, hanem csak a témához illeszkedő 1db hozzávaló. )
Minden étel hordoz spirituális tanításokat, de vannak olyanok, amik mélyebbről gyökeredznek. Ahogyan az ember kapcsolódik magához a hozzávalóhoz, úgy tárja fel egy mélyebb rétegét önmagában, ezzel teret és utat adva annak a mélyebb megélésnek, ami sokkal erőteljesebben fogja az oldást segíteni. Ebben a meditációban soha senkinek nem esett baja, nem történt semmi negatív élmény, pusztán egy könnyedebb kapcsolódást eredményez egy mélyebben húzódó réteggel.
Az meditációt vezeti: Győri Betti
Vélemények
Az érzés amit a meditáció közben éreztem minden nem létező elvárásomat felülmúlta.
Betti kellemes meglepetés volt számomra. A hangszíne megnyugtató és nagyon jól egyben tartotta a meditációs teret.
Nagyon mély élmény volt, és utána napokig éreztem a könnyebbséget.
A csoport energiája hihetetlenül megtartó volt. Köszönöm!
Részletek
2026.08.08. 10:00-15:00
LélekKépző Meditáció Stúdió ( 9021 Győr, Domb utca 8.)
25.000 / alkalom ( készpénz vagy utalás formájában )
maximum 6 fő