LélekKépző – Egészség meditáció - személyes vezetett meditáció

✨ A betegséget szokták úgy definiálni, hogy az egészség hiánya. Október 15-én, ebben a 120 percben ezt a hiányállapotot ragadjuk meg és nézzük meg, hol is lyukadt ki a rendszer, hol folyik el az energia, ami az egészséget, vagyis az EGÉSZ - SÉGet adja.

Az egészség nem csak a betegség nélküli állapot. Az egészség egy energia: bőség energia, vagyis szeretet energia.

LélekKépző – Egészség meditáció - személyes vezetett meditáció – Győr

Ha tudod áramoltatni a szeretet energiát, áramlik az egészség is. Hiába ennyire fekete vagy fehér, mégis vannak árnyaltabb részei ennek a témának. A betegség már egy olyan segélykiáltása a léleknek, amire jó dolog figyelni. Egy-egy testi tünetnél a Lélek már ordít, hogy figyeljen oda az ember és vegye észre, hogy valamilyen elfojtás-negatív megélés ütötte fel a fejét és egy betegség formájában anyagot öltött. Ilyenkor nem kell megijedni, hálával a szívben meg kell köszönni azt, hogy jelzett és így már könnyebben tud az ember változtatni.
Hiszem, hogy minden betegségnek lelki oka van. Ha az élet egy területén valamilyen akadályba ütközünk és, ha sokáig nem foglalkozunk annak megélésével, felgöngyölítésével, akkor betegség formájában anyagot ölt és jelzi a szervezet, hogy hahóóó, ideje ezzel foglalkozni.
Nem kell nagy betegségre gondolni, elég egy torokfájás, egy néhai fejfájás, ezek is már apró jelek arra, hogy megakadt az egység érzése. Hogy homokszem van a gépezetbe, az egység jelenleg felborult és a kétség állapota jött elő.

LélekKépző – Egészség meditáció - személyes vezetett meditáció – Győr

Mi várható az eseményen?

Rávezető gyakorlat

Kb. 60 perces egészség vezetett meditáció

Levezető gyakorlat

🪐Miben segít neked az Egészség meditáció?

segít abban, hogy megérezd az egység érzését

mélyebb meditáció által tudsz kapcsolódni a teljesség energiájához

segít visszatérni a jelenbe és megérezni, hogy az egészség több a betegség hiányánál

segít egy magasabb minőségeddel kapcsolódni

segít megérezni azt, hogy megérdemled az egészséget

segít megmutatni azt, hogy biztonságos számodra egészségesnek lenni

Miért jó az Egészség meditáció?🌙

Az egészség nemcsak a betegség hiánya. Az egészség ténylegesen a teljesség állapota, annak érzése és áramoltatása. Hogyha az ember egységben van, abban az egységben, ahol kétségnek helye tényleg nincs, akkor a hiányállapot nem opció, így a betegség nem tud beférkőzni.

Mégis vannak olyan helyzetek, amikor megjelenik valamilyen testi tünet annak érdekében, hogy figyelmeztesse arra az embert, hogy ezzel a területtel dolog van. Minden betegségnek lelki oka van. Amikor már fizikai formát ölt egy tünet, ott a lélek segélykiáltását hallhatja.

Az egészség bőség is. Hogyha azt érezzük nem érdemeljük meg a bőséget, akkor az akadály megjelenik és figyelmeztet arra, hogy ideje elengedni ezt az érzést és átadni magad annak, amiért ténylegesen leszülettél a Földre.

Átadni magad annak, hogy a bőség szeretet energia, a szeretet pedig mindenkinek alanyi jogon jár és igenis érdemes vagy a szeretetre és érdemes vagy a bőségre.

Ez a 120 perc arról szól, hogy fókuszáltan, a jelenben, mégis egy másfajta tudatállapotban befogadjuk azt, amiért itt vagyunk a Földön. Hiszen nem szenvedni jöttünk ide. Hogyha az ember együttműködik az energiákkal, ha megérzi azt, hogy ő maga is egy végtelen teremtő energia, egy végtelen bőség, akkor a fizikai síkon is könnyebb lesz áramoltatni ezt.

A legtöbb ember ott veszett el, hogy elfelejtette, hogy biztonságos számára a Földön lenni. Biztonságos szeretni, biztonságos bízni, biztonságos hinni és áramoltatni a bőséget és a szeretetet. Ezzel a meditációval lehetőséget adsz magadnak arra, hogy kapcsolódj ehhez az energiához és mindezt tovább vidd a hétköznapokba.

🧘‍♀️Mi az az Egészség meditáció?

Egészség meditáció – megérkezés és elmélyülés

Az egészség meditáció egy olyan vezetett meditáció, ahol megérzed azt, hogy milyen a végtelen egysége, milyen a tényleges bőség és szeretet. Itt nemcsak megérzed, hanem képes leszel ezt átvinni a hétköznapokba. A meditáció során fókuszba kerül az, hogy elgördítsük az előttünk álló akadályokat, amik nem engedik meg a végtelen egység, azaz az egészség áramlását.

  • Itt az ideje visszatérni ahhoz a képességhez, ami mindenkinek van. Ez a képesség pedig az önmagunkhoz való kapcsolódás.
  • Sokszor már az élet elején elhagyjuk valódi ÖnMagunkat. Az egészség meditáció segít abban, hogy emlékezz a tényleges önmagadra.

🌱 MIKOR VALÓ NEKED A LÉLEKKÉPZŐ EGÉSZSÉG MEDITÁCIÓJA?

Ha nem egy mély önismereti eseményre vágysz, de mégis kapcsolódnál magadhoz

Ha szeretnél az egészség energiájával dolgozni

Hogyha megéreznéd az EGÉSZ-ség energiáját

Hogyha kiszakadnál a hétköznapokból

Ha a betegséget használod kifogásként

Ha szeretnél harmóniában lenni önmagaddal

Ha békében szeretnél lenni önmagaddal

✨ HOGYAN NÉZ KI A FOLYAMAT?

Rövid rávezető gyakorlat után egy kb 60 perces Egészség meditációban megérezzük az egészség végtelen erejét és kapcsolódunk az egész-séggel, az egység forrásával.

Győri Betti portré

A meditációt vezeti: Győri Betti

A meditáció elmondhatatlan ideje az életem része. Az pedig, hogy a vezetett meditáció csodákra képes most már nem kérdés. Jó pár évvel ezelőtt a CSTM Methode megalkotását követően indítottam el a meditáció és az oldás részét a METHODE-nak. A heti rendszerességű megszámlálhatatlan visszajelzés is mutatja, hogy a meditáció egy csodás eszköz arra, hogy az ember kapcsolódjon magához. S abban a pillanatban, hogy kapcsolódik a fel nem tett kérdéseire is megérkezhetnek a válaszok.

A csapból is az folyik hogy menjél pszichológushoz, menjél terápiába, járjál családállításra, menjél oldásra, sőt inkább karma asztrológushoz fordulj mert ez nem ez életbeli, csak közben most akkor mi is van igazából és mi a jó? Pontosan tudom miről beszéltek… Annak ellenére, hogy olyan környezetben nevelkedtem, amilyenben, nekem is meggyűlt ezzel a bajom, sehol sem éreztem azt, hogy na ez már teljes. Majd rájöttem, hogy azért mert az ami hiányzik a képletből az ÉN vagyok. A legtöbb módszernél nem te csinálod a dolgokat.. Mindenhol benne vagy, mindenhol részese vagy, de mégsem. Az évek alatt alkottam meg egy olyan módszert, ahol a lelkeddel lépünk kapcsolatba és a lelked vezet minket a tudatalattid rejtett zugaiba és a lelked akarata szerinti oldó mondatokkal bogozzuk ki azt a csomót, amit az életben elakadásként élsz meg.

Mi változhat benned?

Harmonikusabb életet élhetsz

Megérzed, hogy biztonságos számodra az egészség

Megtapasztalod, hogy nem kell a betegséggel felhívni magadra a figyelmet

Megérzed a végtelen erődet

Megtapasztalod, hogy biztonságos számodra egészségben élni

Összhangba kerülhetsz a világ energiáival

Vélemények

“Mióta elkezdtem járni hozzád beindult az életem konkrétan, és nem szeretnék lemaradni a hullámokról amik még tovább visznek Nagyon köszönök neked mindent ”

“Az érzés amit a meditáció közben éreztem minden nem létező elvárásomat felülmúlta.”

“Betti kellemes meglepetés volt számomra. A hangszíne megnyugtató és nagyon jól egyben tartotta a meditációs teret.”

“Nagyon mély élmény volt, és utána napokig éreztem a könnyebbséget.”

“A csoport energiája hihetetlenül megtartó volt. Köszönöm!”

Időpont · Helyszín · Ár · Létszám

Időpont:
2026.10.15. csütörtök 18:00-20:00
Helyszín:
LélekKépző Meditáció Stúdió ( 9021 Győr, Domb utca 8.)
Részvételi díj:
6.000 / alkalom ( készpénz vagy utalás formájában )
Létszám:
maximum 10 fő

Gyakori kérdések

Ajánlod akkor is, ha még sose meditáltam?

Mindenki meditált már, csak lehet nem tudatosan. Meditáció a futás, a lovaglás, bármilyen kreatív alkotómunka, meditáció a főzés, sőt valakinek a takarítás is. Ne tartson vissza, ha még sose meditáltál, hiszen itt egy vezetett meditációról van szó, szuper gyorsan elrepül az idő.

Tudok-e meditálni, ha fáj valamim?

Először is, kényelmes helyzetben jó meditálni, így ha alapból fáj valamid, akkor érdemes úgy elhelyezkedni, hogy a kezdőpozíció fájdalommentes legyen.

Én leginkább ülésben javaslom a meditációt, de vannak olyan szervi panaszok, amik hatására az ember nem tud ülni, ekkor lehet fekve is, a lényeg, hogy kényelem legyen. Arra viszont fel kell készülni, hogy sokszor az elme nem szeretné a változást, nem szeretné, hogy javuljon az életminőség, ő az állandó stagnáló dolgokat szereti, még ha kellemetlen akkor is. Éppen ezért, előfordulhat, hogy meditáció közben elkezd fájni, viszketni, szúrni vagy zsibbadni az adott testrész. Ez teljesen rendben van, ez csak az elme játéka. De mindent megteszünk azért, hogy kényelmesen bele tudd engedni magad a folyamatba.

Jelentkezés

Vagy írj közvetlenül: lelekkepzo@bettigyori.hu

Köszönöm a jelentkezésed! 24 órán belül e-mailben jelentkezem a további tudnivalókkal.
Az űrlap elküldésével helyet foglalsz az eseményre.
LélekKépző – Egészség meditáció • Győr LélekKépző – Egészség meditáció
Szeretnék jönni