Egy kissé nárcisztikus behatással, kiemelve a birtokos jelzőt, hogy ez az én blogom..🤷🏻♀️ De büszke vagyok erre. Kb 10évvel ezelőtt volt egy próbálkozásom, még a blog.hu aktív időszakában, ahol amúgy igencsak jó eléréseket produkáltam, de aztán abbamaradt az írás kérdése. Mígnem történt egy szomorú veszteség az életemben, aminek hatására az írás tényleges terápiává vált számomra. Előtte is voltak facebook meg insta posztok, amiben kiéltem a vágyamat, de mindig is küzdöttem a karakterkorláttal. Majd a terápiás írás egy kész könyvhöz vezetett, ami immáron a 6.évet tapossa a fiókban. 😅 Ezután az írás viszont ismét belépett az életembe akkora elánnal, hogy elkezdtem forgatókönyveket írni. Majd novellákat. Majd cikkeket különböző magazinokba. Majd beültem a padba és elkezdtem tanulni az írást. Majd pedig érkezett egy újabb trauma, aminél kérdés sem volt, hogy az íráshoz nyúlok. Mindeközben a facebook és insta posztok maradtak mint az írás egy formája, de azzal együtt maradt a karakterkorlát is. Amikor a honlap ötlete megfogant: egyértelmű volt, hogy jön a blog, ahol jöhet a karakterkorlát nélküli szabadság. 🌟 Ezért vagyok végtelen izgatott és boldog, hogy elindul a blogom.
Na, de: ki is az a Győri Betti és mi lesz itt? 🤷🏻♀️ Sokszor mondom, hogy egy idős lélek vagyok, fiatal testben. És ilyen idős lélekként sokszor gondolkozom azon, hogy mi a jó isten valagának jöttem vissza ki tudja hányadik inkarnációmra a Földre…?! Mit nem tanultam még meg vajon, hogy visszatérek a legtanítóbb léthez? Mert sokszor nem értem, hogy minek vagyunk itt. Legtöbbször viszont tiszta szívvel ÉRZEM, hogy miért vagyunk itt. 🤍
Az már lejöhetett, hogy én hiszek a reinkarnációban. Vagyis nem pont abban.. Hiszem, hogy több életünk van és ráadásul én azt hiszem ezek párhuzamosan mennek. Azt még nem tudom fizikailag bizonyítani, tudományos alapokkal, hogy ez miként..de tisztán érzem, hogy így van.
Erre az idősíkra én egy igencsak spirituális családot választottam magamnak. A lélek nem a szülőt választja ( jelenlegi hitem szerint, de engedje meg mindenki, még én magamnak is, azt a szabadságot, hogy egy nap akár megváltoztassam erről a véleményemet ) hanem azokat a leckéket, amiket a szülőktől megtanul. Legyen szó traumákról, fejlődési lehetőségekről, érzelmekről, bárhonnan való kitörésről, egyszóval bármiről. A feladat pedig ha nem is rájönni, de megtanulni. Szóval beleválasztottam a nagybetűs spiritualitásba, egy olyan korszakban, amikor már nem égetnek ezért el. Szóval beleállhatok végre nyíltan abba, amit képviselek.🙏🏻
Például, hogy:
- a betegségnek lelki oka van
- minden, ami most az életünkben van, az önmagunk miatt van
- mindent mi teremtettünk meg azért, hogy megtapasztaljunk valamit
- a felelősség maximálisan saját
- a szeretet a legfontosabb dolog az életben
- a szeretet az egyik legnehezebb dolog az életben
- semmi sem nehéz, csak mi tesszük azzá
- az élet egyszerű, csak mi bonyolítjuk
A családom elég durva egy összetétel.😅 Édesanyám természetgyógyász parapszichológus. Elég sokszor hivatkozom rá és nagyon sokszor jön velem eseményeimre, mert az ő tudása brutális és tudom, ha ő ott van, akkor én bátran belemehetek bármilyen mélységbe, mert amíg én viszem a folyamatot, ő AnyaTigrisként tartja a teret, gurukat meghazudtoló kitartással. Édesapám együtt kezdte Anyuval a kineziológiát, a reikit, majd ment tovább masszőrnek, tanult természetgyógyászatot és grafológiát is. Keresztapám vitte bele őket ebbe a buliba, aki a nővérem gondjára nyújtott egy megoldást. Hiszen a drága testvéremet fiúnak várták ( melyik elsőszülött lányt nem..?! 🤷🏻♀️😂 ) amit ő úgy élt meg, hogyha kiment a lakásból: okádott, mintha fizetést kapna érte. A kineziológia akkor még annyira babacipőben járt itthon, hogy kutatni kellett az embereket. Keresztapám javaslatára elvitték tesómat, ahol a szüleim beleszerettek a technikába, így a ’90-es évek elején elindult a buli.
7 évesen a reiki tanfolyamon lógtam a csillárról és kaptam a beavatást, majd utána már gyógyítottuk egymást nővéremmel és hangoltuk be magunknak a szobát, hogy biztonságos térben aludjunk. 🌀
Az iskolás éveim éppen ezért nem voltak a legnyugodtabbak. Alapból is érzékeny voltam, de ez megnyitotta azt a kaput, ami segít az érzékelésben. Ezzel a képességgel nem volt egy sétagalopp egy osztályközösség. Az évek során a sok kiközösítés és a családi hátterem mélysége miatt bezártam magamat. Majd közel 10 év után nyíltam ki újra és ástam bele felnőtt fejjel magamat abba, hogy mi is van az anyagon túl. Mi az az energia, mit csinál, hogyan lehet használni, milyen aspektusai vannak és mire jó egyáltalán, ha az ember tisztában van ezekkel?
Az évek során eljutottam a meditációhoz. Utáltam. Nem bírtam lecsillapítani az elmémet. Nem bírtam csendben ülni és figyelni. Mígnem egy napon átkattant bennem valami és a meditációim egy utazással ért fel. Képek, hangok, fények, minden jött és én engedtem. Ekkor értettem és éreztem meg, hogy a meditációban micsoda kincs rejlik. Ezt a kincset szedtem ki és formáltam át a vezetett meditációimmá. Az pedig, hogy mi lett ezután? A meditációim a legnagyobb mesélői ennek. De majd egy következő blog bejegyzésben azért kifejtem.😉
